Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

2012. március 2., péntek

benedeknek van humora és tud viccelni. igaz, egyelőre a legjobb viccnek azt tartja, ha nyitja a száját, jelezvén, hogy kér enni, majd mikor beletolom a fejébe az (általam főzött, hagymával és bazsalikommal ízesített, bébiételhez képest egész emberi ízű) répa-krumplipürét, akkor becsukja a száját, elvigyorodik majd elkezd berregni és kifröcsköli. majd elégedetten, tele szájjal nevet (még nem kacag, de a mai az első nap, amikor valami hangos nevetésre hasonlító hagyta el a száját). én pedig ültem vele szemben, és mondtam, hogy ezt ne csináld, ez nem vicces, és roppant hiteltelennek tűntem, mert közben nem tudtam hovatenni a vigyorgó fejemet. így végül ültünk, némileg pürésen és nevettünk. hangosan, egymás képébe.

ma voltam gyógytornán, meg utána piacon, vettem zöldséget, meglepően harsogott a piac, tele volt mindenfélével és mindenkivel, mintha tavasz lenne, vettem nárciszt, mert az kell, vettem húst és apró cafatokra vágtam és lefagyasztottam egyesével celofánozva, és süt a nap és este bwc és úgy összességében igen jó a kedvem. 

kedden voltunk bbbb-vel a veli bej fürdőben, roppant kellemes hely és nagyon jó volt bbbb-vel áztatni magunkat és jót beszélgetni a meglepően kevés embert magában foglaló, szépséges fürdőben.

tegnap voltam irodában, jó volt az is, kicsit felnőtt életet élni.

és még nincsen vége a hétnek, holnap bbbb szülinapot ülünk anyáméknál, és holnap meg azután is sütni fog a nap.

még mondja valaki, hogy az ember nem fotoszintetizál. én bizonyosan, max. nem vagyok ember :)

2 megjegyzés:

Meerkata írta...

furdo koordinatakat kerem szepen!!!

manka írta...

arpad fejed utja 7, bejqrqt frqnkel oldqlan, lukacs frdo utan, szallon innnen egt kopott uveg fem kapu az irgalmas korhazhoz Csak az jut be aki tdja mit keres tiszta kilenf es haromnegyedik vagany ahogy bbbb megjegyezte