életem két meghatározó tanárja közül elment az egyik. idős volt már nagyon, már akkor is "öreg" volt, mikor 15 évesen elkezdtem nála oroszt tanulni, szüleim mostani korával lehetett egyenlő az ő akkori kora. rengeteget tanultam tőle, hozzáállást, fegyelmet, orosz nyelvet, történelmet, irodalmat, földrajzot. zsil bil sztárij bajkal, raszcvetali jablanyi i grusi, szolnyicsnyij krug, miska maty, anyegin szeretete, mikor 2005-ben, érettségi után hét évvel moszkvában töltöttem két napot, hét év orosztalanság után a második nap végére kezdtem érteni az oroszokat és harmadnapra meg is szólaltam, igaz, akkor már a reptéren voltunk. ahogy egy közös ismerősünk mondta, ha hagyod, megtanít oroszul, és igaza lett, a kezdeti harcoskodásom után, ahogy persze nehezen viseltem el, hogy nem én vagyok a kis kedvenc, és főleg, nem én vagyok a legjobb tanuló a csoportban, ahogy beláttam, hogy ez nála nem igazán számít, hogy mindannyiunkat szeret valójában, de szigorú jó tanár módjára nem kivételez, beleengedtem magam, és mélyen szeretni kezdtem az oroszórákat, mint tatjána az orosz telet. a teázások oroszórán, ahova ő hozta a rettenetesen édes orosz levárt meg a szamovárt, az algás szendvics, a tvaroskik, amit sosem sikerült reprodukálnom, pedig megkaptam a receptet. negyedikben nagyon szép eredménnyel nyelvvizsgáztam, emlékeim szerint egyetem első évére a kilenctagú csoportunkban mindenkinek megvolt a vizsgája, és mindenki jó szívvel emlékezett. ő volt az, akit amíg visszajártam a suliba, mindig megkerestem, és mindig sajnálni fogom, hogy a nyugdíj után csak egyszer mentünk el meglátogatni. 

nyugodjék békében Inyessza néni!