2017. december 4., hétfő
Juli 3
2016. december 22., csütörtök
Jujici
Súly: 11 kg körül, volt már 11,8 is, de most vagyunk túl egy durva hányós cuccon és fogyott.
Magasság: 85 cm
Fogak: 18 biztos, lehet, hogy kijött a többi is, de nem tudunk benyúlni a szájába mert mosolyog és harap
Haj: definitely kevesebb, mint bubának ennyi idősen, hullámos, hátul loknis, finom puha barna
Szem: szép sötétbarna
Alvás: nappal stabilan egy 1,5-3 óra, ha beteg akkor vannak extremitások, átlag a 2-2,5. Este fél kilenc kilenckor mennek aludni, Juji kb háromnegyed órán át alszik el, nyifog, dobálja magát, helyezkedik, énekel, dumál, velem simogattatja a hátát, tm-mel nem, most próbáljuk erről leszoktatni, mert a simogatással nem alszik el, de ha nem simogatom akkor meg rinyál és akkor azért. ha elaludt, alszik, de nem olyan mélyen, mint bub, őt fel lehet ébreszteni. Néha megébred éjszaka, akkor sír, vissza kell simogatni. Elalszik máshol is, a mi nagy ágyunkon is, de mivel elalváshoz mozog, vándorol,az sokkal rosszabb, a biztos a kiságy
Evés: amit szeret, ha nem beteg vagy lábadozik, abból sokat tud zabálni, de ő is eléggé válogatós, nem igazán kóstolós. a gyümölcs stoppon túl vagyunk,a bölcsiben ráérzett, banánt eszik, néha almát is, a citrusféléket nem szereti. üres tészta, nokedli, gnocchi, tortellini, párizsi, néha sima hús, hal, ha olyan kedve van, hekk szinte mindig jöhet, néhanapján rántott hús, húsleves ha épp olyanja van. Tavalyi kolbászkisasszony a múlté, fűszeres cuccokat nem igazán eszik, bár múltkor pont sárgacurrys csirkés tésztát tolt kétpofára. néha szereti a tintahalat, néha nem. Csoki (csocsji), bármikor.
Nagymozgás: mivel nagyon billegett, bekanyarodik és elesik, nem igazan jó az egyensúlyozása, voltunk neurológusnál (negatív) és az ő javaslatára tmst-n, ahol kijött, hogy a válla meg lapocka izma, meg minden arrafelé, hipotón ezért ilyen ingatag és tornázni kell. nem sokkal utána lettünk családilag hányósok meg szraul, meg nehezen ment a cuccok beszerzése, de most majd nekiállunk a tornának. amúgy teljesne ügyes, megy, szalad, intézkedik, bukfencezni próbál, felmászik, lépcsőzik, de magasra menni nem szeret, egyértelműen az egyensúly-problémás helyzeteket nem szereti, azoktól fél. próbál ugrálni (ujjájjjunk!) kétlábon, ágyon mindenféle rugós dolgon, trambulinon.
Finommozgás: Elképesztő ügyes, rajzol, legózik a classic-kal, össze tud illeszteni, alaplapra rátenni, próbálkozik az üvegkupak le és felcsavarással, pici dologba még kisebb dolgot betesz, a szint amit nem tud megugorni, a sylvanian family szülinapra kapott babaházhoz való villa (icipici én kisujjkörmömnyi hosszúságú) kistányérba beillesztése, jelzem, ezzel nekem is meggyűlik a bajom. szóval nagyon nagyon jó a finommotorikája. Cipőt, nadrágot fel és levesz, zokni le és legújabban felvesz. Buba ezeket középsőben kezdte csinálni, mondjuk ő ebben speciális, gyűlöl öltözködni)
Szellemi fejlődés: elmúlt kb három hónapban ugrásszerű volt, főleg a beszéde és valószínűleg emiatt minden más is. rengeteg mindent megért, összetett utasításokat végrehajt, figyel és felfogja a nem hozzá intézett beszéedet is és arra reagál. számol, 1-10ig tudja sorrendet, háromig biztos számfogalma van. biztonsággal felismeri az apabetűt, bubabetűt, jujibetűt, néha a hapcibetűt. szokott olvasni, nézegeti a könyvet, mutogat és mondja, hogy milyen betűt lát (a fenti hármat váltogatja, de ezeket helyesen mutatja, emellett másokra is mutogat, szóval nem olvas:) ismeri a könyvtárát, hozza a könyveket, hogy mit szeretne olvasni. szeret legózni, építeni imád, ki bepakolni dolgokat (pont nem úgy, mint anno benedek, de most összeértek, mert buba is imád legózni, a baj csak az, hogy ő komoly létesítményeket épít, rendőrséget, börtönt és utána nem akarja szétszedni, ily módon a készletek szűkössé válnak). játszik a babaházzal is, pakolgatja nyuszit, macit, mindent és mindenkit etet és itat játékból. tudja hogy mikor mi van, esti mese, utána hogy alvás (ilynekor menetrendszerint nyafog,mint minden gyerek,de utána lelkesen megy szólni bubának, hogy ajszik, és megy a szobájukba. reggel ha nincs még ébren, mikor buba kijön, akkor csenbden elvan és halkan szólongat vagy dumál, ha bemegyek, nagyon örül, anyja, anja, , feláll, halkan mondja, hogy jójajudtam. imád puszit adni, ölelni, simogatni, csattanós puszival köszön el, nagyon kis szociális cukiság. nagy humorzsák is, viccel sokat, és winning smile-ja van, elképszető életöröm sugárzik belőle. emellett tud hisztizni is, rinyálva kérni, de ha részólunk, hogy jujikám ez hiszti, és kérd normálisan, akkor az működik, szipog, majd kéri (anja kéje"). néha nyilván kiborul, de az már más szint, de igazan durva kiborulása szerencsére régen volt. jókedvében, és bánatában továbbra is fülrepesztően sikítpzik, ez nem változott, irtó cukin énekelget, magas vékony hangon, viszonylag dallamtalanul és számunkra érthető szöveg nélkül. sok minden verset tud kívülről, csak nehezen felismerhetően, gágábíró és a bóbita alvós versszakát végig tudja, az érik a szőlőt is. fújja a szél a fákat is megy, és a kaláka nekem az a mániámnak is végig tudja szövegét de alaposan ismerni kell a szöveget ahhoz, hogy felismerd, hogy ez az. színeket ismeri, lila az örök kedvenc, utána rózsaszín, utána kék. eléggé anyás, de közben apás is, de ha én otthon vagyok, és főleg ha fáradt, akkor már gyakran csak én vagyok jó és ezt undokul adja elő, apa ki, anya be, apa nem, anya jó, stb.
kommunikáció, beszéd: most már alapvetően beszél és beszéddel fejezi ki magát, már néha képes átfogalmazni a mondandóját, ha nem értjük. sok sok szava van már. igéket is tud, már hallottuk ragozni is, legújabb szerzemény az enyém, ezt rendeltetésszerűen használja, bubával vidám, majd dühösbe átcsapó veszekedés közben. vauvau, nyáú (ez már néha cjica), macji, nyunyi, a lóra is van valami szó, amit ne tudok visszaadni, mú, bee, tjuk, kaka' (kakas), fókát is mondja valahogy, mega pingvint is, hhuhu (bagoly), páca (cápa), pic, nao na, kilány (juji kilány, néha viccel, anjya kilány, vagy anyja báci), néni, báci, mindenkinek a nevét tudja, papa buba oliba (papa levitet bubát oviba), böi (bölcsi), pijito' (pirítós), pkéjmtujó (visszaadhatatlan, krémtúró), hapci (az örök bikuci neve), baba, épí', ajszi, séjtájni, ujjájjunk, rengeteg szót tud már, eza töredéke, pijo, ké', bajna, sáája, zőőőd, jojzsasín', béta (béka)
testvérek: benedeket imádja, szereti, simogatja, néha puszilgatja, viszi neki a cuccait, buba meg ezt nehezen tűri, nem szereti az ölelgetést, simogatást, lerázza,d e néha visszaöleli, emellett tanítja majomkodni,a pici meg utánozza, néha mér együtt csinálnak dolgokat, veszekszenek legózás közben, szóval minden a legnagyobb rendben van. Juji első dolga reggel, hogy bubát keresi, ha ő már nincs a szobában, másodiknak az apját.
irtó cuki leánygyermek, imádjuk
2016. május 10., kedd
egy jó hosszú Julkiról
Súly: Kb 10 kg (ruhában), kicsit kerekedett a nagy súlymegállás óta, legalábbis az arca, és a pocakja megint jó nagy, de már nem kelt olyan pufi benyomást.
Magasság: 75-80 között van valahol , 86 ruhákat is hord már, de picit még nagyok rá, leginkább a pocakja veszi fel a hosszt. 92 már lóg rajta, de van még kényelmes 80as is. Liftben az alsó két sor gombot éri el és nyomkodná nagy lelkesen, ha Buba nem lökné félre szinte minden alkalommal, ha épp nem tudunk rá, figyelni, hogy J is nyomhassa. Az ebédlőasztalról már le tud venni dolgokat.
Fog: stabilan 16, néha nyálzik egy kört, de az utolsó négy őrlő még nem csipkedi magát, de ez nem is baj így 17 hónaposan.
Haj: cuki, egyre több, és göndörödik, talán jobban, mint Buba ekkoriban, és neki hátul kezd hosszabb lenni, már van egy kunkori, aki lelóg. tudja, hol a haja, mutatja, szereti bevizezni és megmosni, az én hajam is szereti piszkálni és utána a sajátját is, szereti fésülni magát. Inkább tm színei, sötétebb haja van, mint Bubnak ennyi idősen volt.
Alvás: Napközben csak egyszer, ha nem beteg, akkor már ebéd után, esetleg ebéd előtt de valami isebb tízórai után, és akkor alvás után ebédel. Most nem jár bölcsibe (ld később, orrmandula műtét miatt), így a bölcsis napirend nem teljesen igaz rá, de amíg járt (cca 2 hónap) addig az volt, hogy ebéd és utána alvás, kb fél egykor hoztuk el, jó esetben kibírta ébren hazáig. Összefoglalva fél egy és kettő között alszik el, és másfél két órát alszik. Napközben elalváshoz ugyanaz a dal van (kiemelkiemelringatengemet), énvelem úgy, hogy ülünk picit a szoptatós fotelben úgy, hogy velem szembefordulva a mellkasomra dől és úgy csendesedik el, ha van idő és úgy jön ki a lépés, akkor autogén tréningelek közben,arra ő mindig lelazul, de ha nagyon pörög még, akkor inkább kis üldögélés után lerakom, ilyenkor kicsit még nyí, hogy nem akar, de elég hamar bealszik. Általában nem is áll fel, ha lerakom, még akkor sem, ha nem lazult le, hanem lefekszik, fogja bikucit és úgy sírdogál, mintha magát altatná így énekelve. szokott amúgy is énekelgetni, amikor a mellkasomra borul és pihen el, akkor énekelget, nagyon cukin. Este most már együtt fekszenek le, kivéve, ha nagyon elcsúszott a napjuk és valamelyik jóval álmosabb a másiknál. a Cél 8:30 és 9 között van, mindenki hálózsákot húz és iszik, elmondjuk az esti búcsúzást, utána lámpa leolt, tm ki, és én ölemben Julkival eléneklem nekik az Altatót, kicsit még üldögélek (ugyanolyan ismérvek mentén mint nappal), utána Julki puszi ágyba le, buba kap még egy puszit és jóéjszakát és simogatást, majd ki. J egy ideig ilyenkor szépen elaludt, mostanában megint néha visszatapsol, ilyenkor ha én megyek be, ölbe veszem, tm lefekszik mellé a földre és simogatja a hátát. (nekem erre csak vonít, nálam megszokta, hogy kiveszem. d eén imádom, ahogy pici puha befészkel és néha felnéz ellenőrizni, hogy még ott vagyok-e, szóval ha nem vagyok fáradt, ez csak jó.
Evés: már közel nem olyan jó és széles spektrumú evő, mint volt, a párizsi néha csodafegyver, van olyan hét, hogy napi egy csomag fogy, néha nem, stabilan csúszik mostanában a joghurt (ez a reggeli), a csokis müzliszelet, általában a háztartási keksz, sült krumpli, főtt krumpli, nokedli, néha hús. más zöldség nem igazán, gyümölcs se nagyon, nagy reményeim vannak majd a cseresznyében, meggyben. tortellini, gnocci, üres tészta nála is csúszik, ha ez van, mindkét über válogatós kölkünk eszik. ellenben Julki már nagyon ügyesen eszik egyedül, kézzel lábbal, kanállal villával dolgozik, joghurtot is képes viszonylag kis veszteséggel enni, bár ő fülig olyan lesz. néha az a baj, hogy egyedül akar enni, és ha etetni akarom vagy csak elé teszem a kaját. az nem jó, de ha tányérban evőeszközzel kapja, akkor nagy lelkesedéssel eszi. tejet nem iszik, rizstej és egyéb cucc se pálya, víz, kubu, málnaszörp.
Nagymozgás: nagyon ügyesen jár már, de dülöngél, nem túl jó az egyensúly,a ami lehet az orrmandula miatti folyamatos savós fülgyulladás miatt vagy amúgy, vszeg megmutatjuk majd egy neurológusnak a békesség kedvéért. Négykézláb már csak a poén kedvéért megy, jár, mit jár, szalad.
Finommozgás: nagyon nagyon ügyes,rajzol, filctollat készségszinten kezel, csippent lazán, franciadrazsé , morzsa, neki semmi, hangyával még meggyűlik a baja, de nem adja fel. kupakokat rak vissza a helyére, próbál csavarni, dvd t kezeli, gombokat nyomogatja, pedig kicsik, távirányítót tv felé tartja és nyomogatja a piros gombot, telefont kezeli, ha hagynánk, folyton azzal játszana, de nagyon ritkán nézhet és csak felügyelettel, leginkább képeket.
Kommunikáció: utóbbi időben elég látványos. Kb másfél hete mondja magára, hogy "Juji", nagyon nagyon cukin, már volt olyan, hogy a "mi a neved" kérdésre magára mutatott, és mondta, hogy Juji. Ha nyí pl az ágyban és nem akar aludni, mondogatja, hogy Jujijujijuji, és hogy anyja, valahogy úgy, hogy áá--njya-aaa, ez azt jelenti valószínűleg, hgy vegyem ki. Az apára is van szava, de azt még kevésbé tudom leírni, valami aaabpaa. A bikuciját bbabbbbbaaaabbba hangsorral jelöli, ha leesik kéri, vagy amúgy is kéri, van, hogy nem látja de kéri. Hallottam már tőle az "i" hangot, mikor kérdezte,m, hogy enni vagy inni kér. Ha szomjas, azt valami speciális hanghatással kísért folyamatos kiáltással nyígással jelzi, ezt fel szoktam ismerni. HA éhes, vagy hánytatja magát, jobb esetben csak mutatja a kis kezével a száját, mintha beletenne valamit, ezt még én mutattam neki régebben, mikor terveztem, hogy babajelelni fog. Ha pelenkázódni kíván, mutat a pelenkájára és indul a szobába, ahol pelenkázni szoktuk. Rengeteg mindent ért, ha bárhogy az indulás vagy valami kültéri hely kerül szóba, hozza a cipőket, mindenkinek a sajátját. tudja, milyen sorrendben öltözünk, vetkőzésnél segít, emeli a lábait, kezét. Feltéve, ha akar, mert néha iszonyú viccesnek tartja, hogy elguruljon, miközben pl pizsomát kéne vennie. Tud orrot fújni, egyre hatékonyabban, mutatja, szipog meg szuszog, ha szeretné, volt, hogy az porszívót mutogatta, hogy szívjuk ki az orrát. Szereti saját maga törölgetni is az orrát. Összességében sok mindent jól ki tud fejezni, de sok mindent még nem, ezeket vonítással sírással nyígással jelzi, ilyenkor roppant idegtépő. Újabban egyre kevésbé sikít.
Szellemi fejlődés: ez is látványos, rengeteg mindent megért,. múltkor kérdeztem, hogy hová kell vinnünk az ágyadat (áttoltuk a mi szobánkba, mert náluk hangyainvázió volt), erre a kérdésre nézett picit, majd odament a saját szobájuk ajtajához és mutatta. Táncol (zenére bulizik, leguggol feláll, próbál ugrálni, mint a bölcsiben), iszonyú cukin grimaszol,. mosolyog, mosolyogtat másokat, mindenkivel kapcsolatot teremt a babkocsijából, csomót játszik, elmélyülten ki bepakol, idevisz odavisz, tologat széket, babakocsit beleültet babát, plüsst, bikucit, megérti, ha mondom, hogy megyünk sétálni, felismeri a játszóteret, ott is tök jól elvan, homokozik, kavicsozik, hintázik, tegnap libikókázott egy kisfiúval és hangosan kacag. sokat nevet mosolyog és kacag, ha nincs semmi baja, mindig nagyon jókedvű és rettenet cuki. Tud puszit adni, cuppant, ha megkérdem, hogy adhatok e egy puszit, odadugja az arcát, de közben cuppant is. Tegnap ötször végighallgatta a telhetetlen hernyócskát , dugdosta az ujját a lukakba és jelezte, hogy újra, ha a végére értünk és minden oldalon megmutatta a hernyót. Állatok egyelőre mind vau-k, kivéve az oroszlán, mi oá, valamint a bárány azt mondja, hogy baa. a madarakat imádja, ha a teraszra galamb vagy más száll, azt nézi, mutatja, múltkor a zenélő abc ben a galambról volt szó, mutatott ki az ablakon, a hernyócskában meg volt hold, mondtam, hogy azt égen szoktuk látni, és a következő olvasásánál a holdnál kimutatott az ablakon, fel az égre. ha bubának esti mesélünk, egyre gyakrabban jön ő is, és már nem csak az akolmeleg anyára/apára lehet ülni, hanem kezdi nézni a könyvet, ha könyvet ér, lapozgatja, bármilyen könyv is legyen az, nagyon ügyesen.
szociális élet: nagyon szociális, játszótéren játékba elegyedik más gyerekekkel, volt már, hogy veszekedett is, de alapvetően nézi, hogy mások hogyan játszanak és tetszenek neki a többi gyerekek, nem bántja őket. oviba begyalogol, alapvetően ismerős helyen bátor és felderítő, ismeretlen helyen nem tehetem le, mert rögtön sír és jön vissza. ismeretlen/kevéssé ismert emberekkel továbbra is ölben nagyon cuki, de átmenni/letevődni a jelenlétükben nem akar.
tesók: bubával egyre jobban vannak, buba csak akkor üti/bántja, ha valamiért dühös vagy rá, vagy valakire, vagy Julki zavarja valami játékában, de most már gyakrabban van, hogy Benedek szeretné, ha Julki részt venne a játékban, de úgy, ahogy ő szeretné, és ha Julki erre nem vevő, akkor van csak baj. J meg utánozza sok mindenben a bátyját, mindig az a játék kell az egyiknek,amivel a másik épp játszik,akkor is, ha addig sose akart azzal játszani. szoktak már tm-mel vagy négyesben csikipartikat csapni, azt mindenki nagyon élvezi.
2016. február 21., vasárnap
Julka jár
Julka jár, és az átfordulás a célcselekményből az eszközcselekménnyé leginkább e hét péntekhez, február 19hez köthető, valahogy azóta gyalogol, direkt, azért mert akar, Egyértelműen fogja valaki kezét vagy már azt sem és megy, ahova akar, egyre ritkább a négykézláb, és egyre jobb az egyensúly is. Ma gondolva létezni is mégtanult, beszél nem szavakkal hanem hangokkal de szintén egyértelműen, és véresen erős akarattal. Most épp mosakszik, lehajol bevizezi a kezét feláll és megmossa a pocakját lábát és ujra. Meg a zuhqnnyal játszik. összetett utasításokat megért és végrehajt. No nem mindent, van ahol érdeklődve bámul, hogy mit akarunk. Állatok néhányan már mennek, madarak és tehén ló, bárány, néha malac, zsiráf oroszlán tigris néha krokodilok néha, pingvin tutira
2016. február 8., hétfő
J beteg de azért élvezi
Julka arra, h hol a cipod, odanezett, majd a hozd ide a cipődre ment és idehozta, pedig min három méterre volt!!
Közben megállt a könyvnél, és mutatott kutyát lépkét.
Középfülgyulladás és orrmandula túltengés van amúgy, úgy néz ki ő is az én csodálatos arckoponyámat örökölte. Voltunk ezert ma bent a korhazban mert nyolcadik napja nem.múlik a takony, fogy, újra 9,3 kg ruhában, ésmegint kezdett lázqsdoni, ésnagyon cuki voot csendben üldögélt az ölemben, kokettált, pedig nagyon álmos volt, csak qkkor bőgőtt, mikor vizsgálat volt.
Tök ügyes pakolgatja a székét, bele a plússállatot, odébb tolja, félmászik lemászik, dumálni, és csomó tényleg csomó mindent ért
Ha menni akar és akar, megy az ajtóhoz, veri az ablakot, integet, hoz egy cipőt, a galambot áhítattal nézi és a tőlem és bubától tanultak szerint mégy ütögetni az ablakot
Úgy tűnik, hogy a m adarakat bírja a legjobban az állatok közül, könyvben is a szárnyas, idefér a lepke is, kakas es tojás meg csibe az abszolút csúcs
Ja és el ne felejtsem, már járogat, egyzserre max egy két méter, öt hat lépés mert utána begyorsul és inkább magatol vagy a lendülettől négykézláb folytatja.
Mondokakat felismeri és kéri, a lepkéset tapsolva és a csip csip csókásat a kezeit kulcsolva
És nagyon cuki
2016. február 2., kedd
Julka hallgatta egy ideig a reggie rádiót, majd bekapcsolta a hifit, amin qz utóbbi napokban Scenes from a Memory t hallgatott #zeneiízlés #énlányom #metálénekescsíraénmegmondtam, mindehhez brutál beteg, buba szárazon köhögős hőemelkedésesét ő brutál lázas csúnyán taknyos köhögőssé módosította. Mondjuk október óta ez az első komoly betegségük, eddig a kruppot is megúsztuk, hogy az illóolaj vqgy más miatt, nem tudom. Jöjjön tavasz. J cuki amúgy, éjjel nagyon lázas de félalomban veveszi az orvosságot, nem igazán eszik tegnap éjjel evett végül, nem tudott már amiatt aludni. Közben tanul lépegetni, megmutatja melyik lábára kell a zokni, mondta is, hogy zo, és folyton olvastat. Buba meg írolvas :))
2016. január 12., kedd
jul 13
2015. december 23., szerda
2015. december 20., vasárnap
Buba gondolatban betűz, hallás után leírás nélkül lebetűz ezt azt. Míg ezt írtam, julki beleszart a kádba
J amúgy tök ügyesen feláll és akár egy percig áll és manipulál két kézzel nem kapaszkodva,állásból lehajol előre és visszaáll
2015. december 16., szerda
Tömény volt ez a nap, 2015/12/16:
Buba elolvasta, öswzeolvasta a betűket a Benedek szóban majd leírta
Julka tett egy lépést a kádban
Julka egyértelműen láthatóan értve hogy mit csinált, húzott néhány vonalat filctollal
Játszottak égyütt tükörnxalogatóst, julki kedvenc fogócskájába beszállt buba a felnőtt helyére (később mikor már tm is játszott ő is a.menekülő lett, és persze vérsenyezve)
Asszem ennyi :)))
2015. december 14., hétfő
2015. november 25., szerda
Úgy érzem magam mint egy bennszülött bálnavadász, szinte utolsó porcikáig feldolgoztam egy naptárt, lett mesekártya, szamkártya, puzzle és puzzlekészítő kit Benedeknek, valamint két kép Julka ágya fölé. #betegagyerekitthinvagyunk #bármitcsakpakolninekelljen #gyerekkorderégvoltál.
Julka taknyos lázas, drukkolok nagyon hogy ne legyen krupp. Tök cukker amúgy, egyre bújósabb, tombol a szepszor de amugy is bújik, álldigál és nekemdől, ma úgy ette bánatosan a kolbászt, hogy ült az ölemben nekemdőlve. A kényzserűség csodát szült amúgy, lázas lévén nem mehettünk sétálni, így itthon alattam, ami eddig mindig durva volt, ordító hiszti. Most feladtam, nem simogattam Bem énekeltem csak letelepedtem mellé a babzsákra. Ő játszott énekelt ugrált majd lassan élpilledt lefeküdt és elaludt. Csak így. Most délután bejottém leraktam (bubát megtánítittam a play es pauee gombra, addig national geographic ot néz, és vagy színez), kicsit nézekődött majd lefeküdt és aludni próbál. Ha modulok még mozdul, nem mehetek ki, desemmi plusz elem nem kell. Este is kipróbálom :))). Bár az esti bújás hiányozna nekem, de ha nappal így bújik, kiígyezek a felnőttes elalvással :).
J kilenc kiló, 74-80ruhakat hord, hét foga van (kijött az alsó bal metsző), bédagadt első őrlőkkel, a mostanábani taknya vszeg ezek miatt van.
Kedvenc kaja a kolbász és a húsok, tojás nem annyira, dealapvetően mindent szeret, kivéve a répát, azt csak nyersen. Téj tejtermék gomba méz még nincs.
Kétszer alszik nappali,deáll át, néha ha sokáig alszik, már kimarad a délután (eddig kétszer, de ha nem beteg, égyreöníhezebben alszik el delutan). Éjjeli alvas pöpec eltekintve attól, higy álmában nyög és kaqrtyyol amitől mi felébredünk, és buba is a reggel fél hetes karattyra szokott kelni. Most kB egy hete nyolc korul kel, megprobalom kihúzni fél délig, akkor alszik, kB kettőig és még egyet öt körül.
Nagyon cuki, sok mindent ért, utasításojat még több mindent nem. Állqthqngból az oroszlán mégy neki, más hangokat nem tud, nem is ismeri fel sztém őket, de a nézz rám, hol a lábad hol van apaműködik, adja a labat öltözésnél, sikít örömében, ha kinyitom a bejárati ajtót, mért imád sétálni, alapvetően elviselhetetlen ha nem.megyünk mondjuk ébredés után két órán belül valahova. Gagyog, mamama mémeme, p'szi, psi, ezek a fő szavai. Ma valamit mülyolt a szobában ki akart nyitni valamit, nyítt, nem mentem rögtön, hallom, hogy jön, q szoba ajtajában találkoztunk, kérdezem, segítsek?boldog mosoly rögtön fordult és mutatta hogy mit nyissak ki.
Finommozgás nqgyon jó, rakosgat ki be,pakol, csippent, minikavicsot, papírt. Hanukara kap majd marokkrétát, indulhat a rajz. Mindnet megkóstól, szóval ehető a kréta.
Nagymozgás szuper, már megáll fél.percre kapaszkodas nélkül, kapaszkodva kanapé mellett lépéget, de a fő mozgásforma a négykézláb.
Folyton karatty, nqgsoncuki
Még mindig sokat éljatszik magában, de azért kell, hogy legyen néha kire rápillantania.
Bubát imádja, már játszanak néha együtt, bár j inkább rombol vagy zsákmány, de asszem már mindketten élvezik.
Nagymamakat és minket harmunkat biztonsággal felismer.
Szereti q zenét, imadja a dalolós eseményeket, nem ül ott ölbe hanem középről nézi a hangszert és néha visszajön, csekkol, majd megy hansgertnézni.
2015. november 15., vasárnap
Benedek azt jatsza h versenyt csuszik Szimba es Szelvesz, akiket termeszetesen o jatszik egy szemelyben.
Szimba oroszlán, szélvész belifáncs (félelmetes kövérkés ijesztő állat, ragadozó és a mi kádunkban fordul elő leggyakrabban), és asszem ő a menőbb.
Julka közben tombol sikít áll, leguggol feláll játszik játék konyhában (eszi a játékokat), és élvezi, hogy van tér. Jó a játszóház :)
2015. október 30., péntek
2015. szeptember 23., szerda
2015. augusztus 15., szombat
Zsúr
Tegnap voltbuba zsúrja és nagyon jól sikerült, volt állomásos játék vagy tizenöt gyerek (ebből négy egy éven aluli), sok felnőtt, kardfogú kutyás torta kék nyakörvvel, esti kipukkanas, mindkét gyerek részéről, szóval jó volt. Buba kapott egy hajórakomány ajándékot, van amit oda se adtunk még neki,mert túlcsordult, de most jól elvagyunk látva :)))
Julka pedig ma átmászott egy széköalatt, ahol eddig a keresztrúdba mindig beverte a fejét, ma ügyesen lezúzta mielőtt akeresztrúdhoz ért volna :))
2015. augusztus 12., szerda
Kitartó kislányom
Julki most gondolni tanul, magától, gyakorol. Feláll, keres kapaszkodót (kezem) rogyaszt valahogy lecsüccsen, majd újra. Tegnap láttam, hogy állásból rogyaszt, és úgy próbál ülni, most tökéletesíti. Hihetetlen mozgásban éz a gyerek, ahogy kigoneolja, tapasztalja gyakorolja és csinálja. Már mászik, azt is gyakorolta, nem ment elsőre másodikra, kitartó volt és csinálta. És úgy örül mindennek, ha végre sikerült. Übercuki
2015. augusztus 10., hétfő
2015. július 30., csütörtök
Julka mászik
Gyakorolta egész héten kitartóan mint mindent, és mászik. A héten ezenkívül mígtanult ülni és állni.








