a barátnőm papája

felhívott a barátnőm papája, más okból, de az ok mellett megköszönte, nagyon szépen, hogy megszerveztem a lányának a leánybúcsút :)))))))))))))))))

én úgy örültem. ő mindig olyan furcsa papa volt, szigorú, és távolságtartó, és egyszer csak, 18 évesen elkezdett magázni, ami akkor inkább furcsa volt, de később megértettem, hogy a szerinte elért felnőttségemnek adta meg a tiszteletet.

majd sok sok évvel később tanúként ült egy tárgyaláson, ahol én is felperesi képviselőként voltam jelen, én nem kérdeztem, de ott voltam, talárban, azt a szakmát űzve, amit ő. nem voltam benne, biztos, hogy felismer, de igen, és kedves volt. magázva.

az ilyen dolgoktól (is) érzem, hogy felnőttem, de ezek jó értelemben vett jelek, jó jelek, jó felnőttséggel. hogy anno, kis 13 évesként kacagva kergetőztem a medencéjük partján, és ő néha helytelenítőleg nézett, mikor fröcsköltünk vagy hangosak voltunk, és utána ugyanez az ember a tanú ott, ahol én vagyok az ügyvéd.

és ez, hogy megköszönte. eszembe sem jutott, hogy egyáltalán tudja, hogy én voltam, én szerveztem, hogy ez érdekli, hyog fontosnak tart egy leánybúcsút, pláne, hogy összeteszi azzal, hogy az, aki szervezet az én vagyok, anno a medence mellől. és azt is megkérdezte, hogy itt jól érzem-e magam, kevesebb-e a munka.

az a furcsa és nagyon jó benne, hogy egy ember, akiről mindig azt hittem, hogy nem kedvel (hiszen én kicsi voltam ő meg szigorú), utána meg, hogy max. semleges, tudja, emlékszik, hogy ki vagyok és megköszöni. teljesen el vagyok andalodva. és most ez nagyon nagyon jó érzés.