kis hétköznapi tragédia

van nekem egy jó barátom, akivel az élet hozott össze, ha nem így alakulnak a dolgok, és máshol és máshogyan találkozunk, valószínűleg sosem kerülünk ilyen közel egymáshoz, mert mások vagyunk, részben más értékrenddel (igaz, az alapértékek stimmelnek), nem is voltunk szimpatikusak egymásnak az elején, de nagyon összekovácsolódtunk. ismer, én is ismerem, és sokat látott belőlem, többet, mint nagyon sokan.

emlékszem, mikor megismerkedtünk, akkor voltak együtt fél éve, szűken több, mint fél év múlva összeköltöztek, valamilyen szinten közösen vettek lakást. kérdeztem, mi lesz, ha nem lesz jó, magabiztosan felelte, nem lesz baj, nekem nagyobb a részesedésem, de úgysem lesz gond. éltek-éldegéltek, a másik hisztis volt, de végül lenyugodott, úgy tűntek, mint akik boldogok. a barátomnak volt egy-két kilengése, elég kicsik, de kilengések, de sosem voltam biztos abban, hogy pontosan mik voltak illetve, hogy ha lenghetne, mekkora amplitudóval lenghetne. már ha a másik oldal engedné. hogy a másik oldal lengett-e, nem tudom. utána összeházasodtak. furcsa volt a meghívó szövege, kb. hosszas unszolásra végre egybekelünk, furcsállottam nagyon, kérdeztem, hogy ezt hogy sikerült, mondta, nem ő intézte, hanem a másik fél. kicsit úgy éreztem, hogy az egész házasságot a másik szeretné, de négy év együttlét után ez talán érthető is volt, a barátomnak meg mondjuk úgy, nem volt ellenére a dolog. azután az esküvő előtt két héttel megint kilengett, akkor meg is kérdeztem, hogy szereti-e, mire magabiztosan mondta, hogy igen, szereti. megnyugodtam, okos értelmes ember, csak nem csinál hülyeséget. most mesélte nekem valaki, hogy egy akkori ismerősünk az esküvő előtt azt álmodta, hogy a barátom könyörög neki, hogy segítsen, ő nagyon nem akarja ezt az egészet....egybekeltek, éltek boldogan... a barátom dolgozott, rengeteget, éjjel-nappal, ha otthon volt, fáradt volt, mire hazaért a másik aludt, mikor felkelt, a másik már a munkahelyén volt. és így éltek, éldegéltek, anélkül, hogy észrevették volna, már lassan nem együtt, hanem egymás mellett. és végül lassan elhidegültek. akkor a barátom észbe kapott, meg talán a másik oldal is, róla nem tudok, de próbálkoztak, a barátom kevesebbet dolgozott, igyekezett hazamenni esténként 9 előtt, meg hétvégén nem dolgozni, elutaztak, próbálkoztak. de talán már nem teljes szívvel, mert valami lassan kezdett kihunyni. ahogy beszélt róla, már nem lobogott, már kezdtek a régen kedves-undok másikra vonatkozó beszólásai, megjegyzései csak undokok lenni. majd egyszer csak kiderült, hogy ő már nem is lakik otthon. próbáljuk, majd meglátjuk, ez hosszú idő, ...volt a válasz kissé kétségbeesett és hitetlenkedő kérdéseimre, de már akkor lehetett érezni, hogy ő nem akarja. kicsit később mondta is, hogy nincsen kedve úgy hazamenni, hogy mindegy, hogy otthon van-e vagy sem, mert nem ébreszt érzelmeket benne és ő sem az otthoni másik idegenben. és most elválnak.

a sok munka, az időben észre nem vett törődéshiány, azt hiszem mindkét oldalról, az igény hiányába átforduló együttlét hiánya.

és ez nagyon elkeserít. mert a barátom egy vidám, alapjaiban nagyon vidám, optimista végtelenül türelmes és jó ember, és most fáj neki. és mert egy szépnek induló dologból valami csúnya lett. és mert így visszatekintve látszanak a jelek, és a válaszutak, ahol rossz felé fordultak de közben nem tudták. és mert ez ijesztő. írtam, hogy a barátaival igyon, ma úgyis találkoznak. írta, hogy már két hete iszik....tudom, hogy nem lesz öngyilkos, alkoholista meg ilyenek, mert erős, és ki fog belőle jönni, de kicsit megkeményedett szívvel, egy keserű ön-és élettapasztalattal több lesz.

olyan érzésem van, mint mikor valami rosszat ettem. vagy lázas vagyok és kerülget a betegség. oylan általános rossz, mikor nem én tehetek róla, nem is segíthetek rajta, de nincsen olyan távol, mint az etióp kisgyerekek, a közelemben van, húsvér tapintható. olyan érzésem van, mint pl. a vadkacsa után. előttem, velem is megtörténhetett volna, és nem kézzelfogható, éppen a közelisége, egyrészről, mert kedves emberem, akinek fáj és az nekem is fáj, másrészt mert annyira emberi és közeli. nem tudom, hogyan öntsem szavakba. kívánom, hogy legközelebb jobban csinálja, és legyen nagyon boldog. és mi pedig mind tanuljunk a hibáiból. és szintén legyünk nagyon boldogok.