és azt utálom magamban ilyenkor a legjobban, hogy nem mellesleg, nagyon nem mellesleg nekem most jó és én mégis képes vagyok nyavalyogni, szenvedni. jó az élet, szép. tényleg. és igaziból. csak ezek a fránya nyavalyák ne lennének. és még csak az sem igaz, hogy hiphopkedek, mert ezek tényleg fájnak.
de minden félreértés elkerülése végett, az egyedfejlődésnek már azon a szintjén vagyok, hogy tudom, érzem és élvezem, hogy nagyon nagyon boldog vagyok. lelkileg. és ennek folyton a tudatában/érzetében is vagyok, általában oylan kellemes-süppedős módon, néha, mikor elfelejtem, pl. a nyakam miatt, olyankor tudatos fejbeverősen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése