Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

2008. június 17., kedd

elmúlt napjaim

olyan sok minden történt, és azzal, hogy csüt-pénteken nem dolgoztam, nagyon hosszú is volta hétvége.

úgy kezdődött, hogy kedden meccset néztünk a sarkkertben és beleléptem egy gödörbe. kétszer. mert az úgy tuti. kibicsaklott a bokám, de csak kis finoman, alig alig volt bedagadva (én nem is észleltem, tm állapította meg). utána szerda még szerda volt, majd csütörtök reggel nekiindultam a nagy magyar autópályának, egyedül, reggel nyolckor. dugókat leszámítva jó időt mentem, és jól is tettem, mert alsóörsnél begörcsölt a lábam és nem nagyon ment már a pedálnyomogatás.

helyszínen becsekkoltam, végtelen sok jogásszal egyetemben. szobatársam büntetős ügyészcsaj, kedves, becsatlakoztam hozzá meg a kollégájához (szintén bünt.ügyész, a csaj kábszeres ügyekben főleg, a fiú életellenis. kedves, szőke, finomlelkű... :). bevezető előadás kevés érdekes és nem túl összeszedett, sebaj, ebéd, majd civilisztika szekcióülés, első előadásnap. jó kis előadások, érdekesek, a ptk három tervezetéről az első két (a jó) tervezetek alkotói, miért is ez lett, és miért nem a jókat nyújtották be (erre nem kaptunk választ), de érdekes volt nagyon. majd láttam hozzászólni egy fickót, akit eddig csak olvastam, de úgy is végetlenül antipatikus volt és erre a beszéde, a hozzászólása, a stílusa csak rátett még egy lapáttal. az előadás közben klasszikus felszedős módszerrel összeismerkedtem azzal a lánnyal, akit kinéztem a becsekkor, hogy szimpatikus, és jó orrom volt. így négyesben múlattuk a továbbiakban az időt, este meccset néztünk, bár odavissza benéztünk a zenés-táncos mulatságba (szalonzenére szalontáncoltak néhányan, elmenekültünk). a meccset amúgy dánul néztük, mert a magyar közvetítés nem jött be a neten abban az étteremben, ahol néztük. de a pincérek nem haboztak és megszerelték :)

másnap kelés, hajnalban, csukott szemmel étterembe támolygás, kávénak az ő ivása, reggeli (kis zsömlécskék, mint a malévon, nyam). majd kilenctől előadás, ha lehet, még érdekesebb, mint az előző, egy nagy jogászprof tartott nagyon élvezetes előadást, meg egy ügyésznő, ő nem volt olyan jó, mert felolvasott és felcsigázott de mindig az engem érdeklő részeket nem mondta el (pl. a bíróság megállapította, hogy ez és ez az ászf nem tisztességtelen. hogy, miért, az indokolást, azt nem tartotta elmondásra érdemesnek...). utána ebéd lett, majd három órás szünet, amit a medencében és a szaunában terveztünk eltölteni, de mivel sütött a nap, és találtam egy, a tomboló széltől védett napozóágyat, rövid szaunázás után a napon kötöttem ki. ennek később megvolt az eredménye, de erről később. szobatársam felébredt és mivel nem volt fürdőruhája, (és mert előző nap végigszenvedte velünk a meccset szegény, pedig nem szerette), és mivel egyik előadás sem volt érdekes, nekiindultunk füred nagyon megszépült városának. 2006-ban vmi eu-s támogatásból felújították, van új része a sétánynak, gyönyörű, foteles kávézócskák, amelyek a gyönyörű balatonra néznek, s halkan ringva csilingelnek a vitorlások a kikötőben... hmmm. közben sütött a nap és tombolt a szél, egyszer ránk is borult majdnem a kávézó napiajánlat-táblája.

este a szimpatikus lány meg én borkostoló vacsorára mentünk, kb száztizedmagunkkal. csatlakozott hozzánk egy leányzó, akit leginkább az idegesítően naivan lelkes kifejezéssel tudnék jellemezni. olyan volt, mint egy nagyon választékosan, mindig beszélő nyolcéves, aki mindig mindenre rácsodálkozik. a legfiatalabb borásza a háznak tartott valami előadást a pince bejáratánál, amit a bömbölő szél és némely tapló, ötven körüli jogász folyamatos, viccesnek szánt beszóláshalmaza miatt nem nagyon hallottunk. előre foglalt helyünket mások foglalták el, így egy büntetőbíró és két fogalmazója asztalához ültünk le, így lettünk hatan. a büntetőbíró furcsa volt, de az elfogyasztott bor mennyiségével egyenes arányosan lett elviselhetőbb, az egyik fogalmazó alig beszélt, a másik felváltva a lelkes csajjal csevegett, mert udvarias volt, és élő telefonos közvetítéssel nyomta nekünk a meccset, és távozáskor kezet csókolt. hat bort kóstoltunk, meg egy kis rumot mert veszett hideg volt, utána jött egy kis grappa, a borászat terméke, és végül egy vörös meg egy fehér, korlátlan fogyasztásra. idővel megszöktünk (mikor a kézcsókos fogalmazó elment) az asztalunktól, és bankos fiúkkal keveredtünk. itt már némileg spicces állapotban. kint, a tomboló szélben, de ugye a rum fűtött. így visszatekintve kezdem érteni, hogy hol szedtem össze a megfázást :). a sátorba visszatérve láttuk, hogy furcsabíró és lelkeslány lelkesen és furcsán ropják sokadmagukkal valami borzasztó szintetizátorzenére, majd jöttek a buszok és haza a szállóba. reggel fejfájósan és mindenhogy ébredtem (későbbi nyomozás és események összeállítása azt igazolta, hogy a napon előző nap napszúrást is kaptam, úgyhogy bor-és napszúrás volt). reggel kilenctől a miniszter adott elő, érdekes volt, hogy mit és hogyan (beszélni jól beszél, azt meg kell hagyni). utána felkúsztam még kicsit aludni és háborgó bensőmet csillapítani, majd eljött a 11 óra és a szoba elhagyásának ideje. szobatársamért szolgálati autó jött, én még ittam egy kávét a szimp.lánnyal, majd útnak eredtem. kissé másnaposan, fejfájósan és lábfájósan igazi kihívás volt. boldog mosollyal haladtam végig az északi parton, örömömet az okozta, hogy nem a szembe sávban állok álló motorral és várom, hogy a motorfesztivál feloszoljon, hanem lépésben haladok legalább, bár kerülgetem a sávjukból átbillenő, a fesztiválra tartó rettenetsok motorost.
hazaértem, másfél óra, de a végén már nagyon ideje volt, hoyg hazaérjek, kicsit nyitott ajtó, meg nem adott elsőbbség, görcs a lábban, stb.
ebéd tm-éknál, majd bútornézegetés, utána ng a grissiniben. kis meccs, majd ágyba ájulás.
vasárnap kertiparti, nagyon jó hangulattal, finom kajákkal és gyerekkel. eső nem volt. utána esküvői képek és videó nézegetése (izé...), belülről rugdosó baba tapogatása, egyéb hírek megtudása, és végül az árpád-hídon túlról hazagyalogolás. mivel ugye a lábam már jól van. (nem volt jól.) végül este meccs, majd ágyba ájulás, tm készítette neocitránnal.

tegnap pedig az ideát töltött egyik legvidámabb napja volt, nagyon sokat nevetgéltünk, olyan emberekkel is, akikről eddig nem is tudtam, hogy van humoruk :)

2 megjegyzés:

Agent Angel írta...

ezexerint jól érezted magad :)

Névtelen írta...

Néhány kérdés a titokban maradt ügyekről:

- mi az az ászf? (tippek: általános szerződési feltétel, állati szervek fogyasztása, állami szexuális felügyelet :)

- melyik miniszter beszélt? (tippek:
igazságügyi, gazdasági, közlekedési, családjogi...)

- mi a különbség a két jó és a rossz ptk között (ezen belül a két jó között, bár ez már mindegy, ha a rosszat nyújtják be...)

- és most mi van a lábaddal?

is