Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

2008. július 3., csütörtök

reggeli (vér..)fürdő

reggel egy órás szundiüzemmód, és kissé kómás reggeli után (amúgy tök jó, tea, joghurt/müzli, minden dokim boldog lenne, és ezalatt az idő alatt meg én is kicsit feléledek) szóval ezek után beültem a kádba. hajmosás, egyebek, utána gondoltam behúzom a zuhanyfüggönyt, ha már van, ne fröcsköljek ki. én alacsony vagyok, nem érem fel, sziklamászóknál látható, kicsit megemeled és átlendíted a kiszögellés felett módszerrel próbáltam (eddig is) a zuhanyfüggyöny rúdjának pöcke felett átlibbenteni a függyönygyűrűket.

tm a sikoltásomra ébredt, még félig csukott szemmel jött be, hogy jól vagyok-e. én jól voltam, függöny valamint a rúd romjai alatt. megpróbáltuk visszatenni, de úgy tűnik, egyszer felhasználós volt,
mert háromszor próbáltuk, de nem jött össze.

tm üdvözült arccal mutatott rá az általa olyannyira utált boltból származó áru minőségére, a függönyrúd vonatkozásában kénytelen voltam egyetérteni (lehet, hogy csak ez az egy darab volt nemjó, bár ezt nehezen hiszem). a hétvége a praktiker/bricostore függönyrúd osztályán talál majd minket. előzetes jelentések szerint a függöny és a rajta lévő állatok maradnak.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

szomorkodom...majd azért átmehetek meglátogatni az állatkákat? :)

mka írta...

hogyne :)
hamarosan újra teljes dicsőségükben, lógva lesznek láthatóak.