Hajnali négykor bekiabáltak,
a hajnali kertben a sárgarigók.
/Szabó Lőrinc/
nálunk is ez volt ma, azzal a különbséggel, hogy hajnali fél hatkor és feketerigók és nem kert, bár most vettünk új növényeket, hanem terasz. felmerült bennem, hogy kimegyek és elküldöm őket, illetve egy konkrét rigó azt hiszem, aki nálunk kezdi a napot, de úgy döntöttem, hogy nem lenne ildomos, meg úgyis visszajönne és valahol nagyon szép, ld. vers, hogy madárcsicsergésre ébredek, még ha nem is programozottan akkor csicser, amikorra kérem, ellentétben az ébredőgépemmel. tm békésen durmolt, meg sem moccant, pedig hangos volt, a jól hangszigetelő teraszajtókon is átjött.
szombaton szentendrén voltunk, igazi meleg tavasz volt, tavaszszag, tavaszszínek, tavaszhangok. láttam rügyet és békát és a duna egyértelműen tavasziasan lotyogott, a szigeten a fák pedig elkezdtek kizöldülni. ebédeltünk is, ennek örömére én utána másfél órára beájulva aludtam. este angel és braripper társaságában vacsoráztunk, mind a négyen, nagyon, pedig csak angel volt éhes, és utána kettőig csiviteltünk. én némi megszakítással, mert valamikor negyed kettőkor elaludtam. angelék háromnegyedkor távoztak, és még épp időben lógatták ki az órát az ablakon, hogy az leárnyékolatlanul boldogan kommunikálhasson a frankfurti atomórával és engedelmesen átállhasson NYÁRI! időszámításra.
vasárnap elmentünk növényt venni, vettünk nárciszt, vizifuksziát, viaszvirágot, amit már nagyon régen szeretnék, rododendront anyámnak, ausztrál leandert (ezt nem tudtuk, de mondták, hogy az) tm nagynénjének. utána ebéd, végtelen mennyiségű rakott krumplival, majd mivel ismételték a forma1et és ezért én majdnem elaludtam, hazamentünk, ahol megnéztük a végét, de az mér izgalmas volt így a hagyományoknak megfelelően végig ébren bírtam. utána elültettem mindent, amit lehetett, bbbb-től kapott napraforgót, levendulát, golgotavirágot, átültettem a viaszvirágot, elültettem a nárciszokat, megígértem a vizifuksziáknak, hogy ma elültetődnek, ezért hálából ma reggelre ki is nyíltak, és utána tanultam. este végül, mikor kidőltem tanulásügyileg, átjött szomszédnő és felis minor és jót beszélgettünk.

4 megjegyzés:
jelentem ez volt a hétvége fénypontja :)
és milyen nagyon nagyon vidám is ez a kis vers a Kaláka előadásában :))) Mindenképp ajánlom!
ja, és bevallom, minden virágot ki kellett gugliznom... :)
:):)
Megjegyzés küldése