pöttyös és mókus meg cica nem tudtak eljönni, de majd jövőre. így csak hatan voltunk a női széderen, és azért nagyon jól éreztük magunkat. úgy kezdődött, hogy hazamentem és az istván-ra, a szomszédok és tm örömére végig dalban kísérve a zenét kitakarítottam pill, amikor vége lett én is kész lettem. befelmostam magam a kádba, gyors zuhany, mire kijöttem már minden megszáradt, hámozhattam a répákat. utána át aussihoz, majd a zsákmánnyal (saláta, petrezselyem, charoszet, terítő) haza, ahol megterítettem, méghozzá gyönyörűen. befutottak ng, ms és felis minor tesója, akiket rögtön átküldtem aussie-hoz, akinek végtelen mennyiségű segítő kézre volt szüksége , gyertyagyújtás, majd én is átmentem. kis menetben haladtunk át a garázson, a szédertálon a csontos hús (sült csirkenyak, jó randa) vezette a menetet, a liftben egy fiú hülyén is nézett, mert volt álunk lábas, gombóc, ugye a nyak meg egyebek. szomszédnő épp kezdésre érkezett. aussie kinyomtatott haggadákat, meg spec női szemléletű haggada-elemeket, meg a facebook-oshaggadát is. nekikezdtünk, ittunk, félredőlve, elbeszéltük, kérdeztünk és válaszoltunk, megbeszéltünk, elgondolkoztunk, ittunk, ettünk, nagyon jókat nevettünk és úgy általában jó széderesténk volt. kiderült, hogy a rudat emelni lehet, meg hogy mivégre kell narancsot is tenni a szédertálra. mikor elhangzottak az utolsó szavak, megérkeztek a fiúk, akik addig sörzöttek a belga sörözőben. kissé elázott állapotban voltunk, de nagyon vidáman, kivéve felis minor tesója, aki szigorúan szőlőlevezett. lassan oszlásnak indultunk, tempós rövid rendrakás, és a lakáson nem is látszott, hogy volta benne nem is olyan rég egy peszachi ünnepi vacsora.
azt hiszem, hagyományt teremtettünk.
reggel, a megivott víz és algopyrin ellenére felháborító módon csúnya hányingerre ébredtem (most is van), pedig 5 dl bortól nem kéne. egyre kevésbé bírom a piát :((
ma este csak szőlőlevet iszom. .
azt hiszem, hagyományt teremtettünk.
reggel, a megivott víz és algopyrin ellenére felháborító módon csúnya hányingerre ébredtem (most is van), pedig 5 dl bortól nem kéne. egyre kevésbé bírom a piát :((
ma este csak szőlőlevet iszom. .




3 megjegyzés:
és nem elhanyagolható, hogy megtaláltuka kapcsolatot a dream és a széder története között :)
no igen, valóban. bár rájöttem, hoyg az a szám, amire gondoltunk, az nem redemption hanem repentence, de kicsire nem adunk és van redemption is :))
Az mit is jelent? :)))))))
Megjegyzés küldése