most többszörösen büszke vagyok magamra. múlt hét végén egy csomó meló felgyűlt, és némelyik adott aggodalomra okot, bonyolult ügy véleményezése, szerintem részben értelmetlen és ezért részben át nem érzett memo megírása, meglévő anyagomat vitató anyagra alapos és megindokolt válasz írása. ezek kicsit megfeküdték a gyomromat, előjöttek a régi érzések, titokban, hogy jajj mit fog szólni a főnök (régiek közül lett volna, aki ordibál esetleg, a mostaniról tudom, hogy nem, de aggódtam, hogy undok lesz), hogy mennyi meló lesz még ezekkel, mert amit nem érzek át, az nem is lesz jó, stb. de ezeket ilyen ügyesen átgondoltam, és úgy döntöttem, hogy úgysem tudok velük mit csinálni, amit tudtam, megtettem ( és megírtam, amennyire tudtam, beleéltem magam, alapos és indokolt ellenválaszt írtam, alaposan ismertettem), és innentől kezdve semmi értelme görcsölni, mert ah gond lesz, majd szólnak, ha meg nem, akkor minek, és ha meg lesz, akkor ráérek akkor görcsölni, amikor lesz. ehhez képest a választ ugyan nem fogadták el, de az én anyagom is jó volt, és akár az is átment volna (csak a vitaanyagot nálam kicsit szakemberebb ember írta és az már önmagában meggyőzőbb), a memo kész és nem is kellett hozzányúlni, a bemutatás oké lett. szóval semmivel nem volt gond, én pedig teljesen jól, ezekre szinte nem is gondolva végigélveztem a hétvégét. mint egy értelmes lény.

ezenfelül rájöttem, hogy az egzisztenciális szorongás, valamint a jajj mi lesz, ha most elpocsékolom azt az időt, amit odaát töltöttem, és majd senkinek nem kellek, mert nem lesz speciálistapasztalatom semmilyen jogterületen, felesleges, mert akár VALÓBAN lehetek pék, vagy szobasfestő, vagy akármi, nem vagyok ehhez a pályához kötve. és valahogy csak lesz. és ez komoly megvilágosodás volt, ennek megfelelően nyelvén a wcn ért. hihetetlen szabadságot adott. nem mintha ott akarnám hagynia jogot, de az, hogy akár ott is hagyhatom, és az nem a világvége, ez egy újonnan kimondott gondolat és igencsak üdítő.