Julka nyolc hónapos lett, és ismét megpróbáltam videónaplót csinálni, de megint nem sikerült, túl nagy lett és a blogger nem bírja, így muszáj leírnom, főleg, hogy már a hét hónap is kimaradt. egyszer elkezdtem, de nehéz a lány mellett hosszabb cuccot írni, h ében van, ha meg nincs, akkor meg nehezen veszem rá magam, de most sikerült. igyekszem itt egy egy postban dokumentálni, ahogy rohamtempóban fejlődni, sokat fényképezünk, de két kölök mellett már nem úgy megy a blogolás, mint rég.
nu.
Julki
Súly: Tamás mérte néhány napja, , elhagyta a 7,5 kgt, az biztos. Jó súlyban van, van pocakja, fogható húsú karja combja, tokája, de azért nem kövér, csak jól csomagolt. Vele a kaja is kevésbé para, hogy azért eszik e jobban, mert kevésbé para, vagy fordítva, vagy semmi összefüggés, nem tudjuk, de igyekszünk lazábbak lenni, mindig eszik annyit, hogy ne sírjon, magától abbahagyj, én igyekszem nem tömni, elfogadni, hogy ha már nem kér enni, akkor nem kér, nem marad éhes, ill ha újra kér, kap, igény szerint szopik és eszik, bár szilárdat sztem kb napi ötször kap.bébiétel megy, leginkább az édes gyümölcsös és a paradicsomos tészta, húsos halas még nem nagyon, húsos akkor, ha gyümölccsel van. evett mér kenyeret, humuszt, lencselevest, paradicsomos tésztát nem üvegből, mangós puffasztott rizst. megkóstolna szíve szerint bármit.a szilárdat egyre ügyesebben fogja, betalál a szájába nyamnyogja rágja, egyenletesen elkeni, ennek örül, főleg, hogy már az ikeás etetőszékben ül a nagy asztalnál, résztvesz az étkezésben és ettől nagyon boldog.
Hossz: 68 cm volt július 6, jövő héten megyünk újra védőnőhöz. a tesco s 74es bodyk kényelmesen jók rá.
Fog: 6 db, a felső négyet egyszerre sikerült kinöveszteni, a dagály strandon összeszedett takonykórral és kánikulai szörnyű éjszakai alvással súlyosbítva, most épp fognyugi van. rájött, hogy kell harapni, ha sikítunk ijedten összezár, óvatosan kell kezelni, főleg, ha szopik, de szerencsére egy két alkalom után megértette, hogy ott nem harapunk.
Haj: egyre hosszabb, oldalt a füle mellett már eláll, mint régen bubának, csak julka nem kopaszodott meg a feje tetején, így nem emilbácsis. sötét haja van, összességében tm színeit látszik örökölni. ha vizes, hullámosodik a haja.
Szem: egyre valószínűbb, hogy barna lesz, most sötétkék barna középpel. lehet, hogy így marad, tm barna, zöld középpel.
Evés: jól eszik, néha kevesebbet, néha többet, de nincs ok panaszra. reggel kicsit szopik, de inkább már csak a napkezdés rítusa és szomjúság miatt, a fő reggeli szentjános és rizs por papi gyümölcsös bébiétellel, ebből egész sokat megeszik, de nem annyit, mint este. elaludni, ha velem van, még egy nagyobb szopással alszik el a reggeli után, ébredés után következő kaja egy nagyobb adag bébiétel, uzsonna is, közben néha szopik de inkább ivás miatt, bár vizet is iszik, meg néha rizstejet, a kókusztej nem ízlik neki. este fél hét körül van még egy nagy bébiétel, és fürdés után nyolc negyed kilenc a papi (ld reggeli), majd az elalváshoz még egy kb fél órás szopás. ha meleg van, ami mostanában gyakran van, lévén egy hónapon belül ma jött a negyedik hőhullám, vagy beteg, akkor nagyon megnő a szopás aránya.
Alvás: éjszaka szépen alszik, kivéve ha meleg van, akkor szörnyű, fél másfél óránként felsír, nyugtatásra vágyik kb minden második felsírásnál. én lassan mozdulok és nehezebben ébredek, szegény tm pattog hozzá, kivéve ha megbeszéljük, vagy én alszom kint a kanapén. a múltkori kánikulában váltva aludtunk kint, aki ügyletes volt, annak kb négy óra alvás jutott. a lehűléssel rendeződött az alvás. nappal lassan áll át a két alvásra, nem erőltetjük, követjük amit akar. most reggel kb három órát bír, ezután ha minden jól jön ki, alszik két-három órát (ehhez ágy kell, kocsiban kendőben nem alszik ennyit, mostanában kevesebbet kendőzöm, derékfájás bokarántás, legújabban lábujjzúzódás miatt). utána megint három és fél, néha négy óra ébren és még egy ciklus (negyvenöt perc) vagy egy másfél óra, néha itt alussza a nagyot. ha egyik alvás sem hosszú, akkor van még hét körül egy fél óra, ha ez kimarad, akkor hiszti lesz, de nem szokott kimaradni,de ezen az alváson dolgozni kell, mert már nem akarja, csak a szervezete igényli. velem mellen alszik el, eddig kétszer aludt el úgy, hogy letettem molyolt dumált elaludt, anyákkal ill bébiszitterrel úgy alszik el, hogy leteszik az ágyba, kicsit sírdogál dumál és hork. esti altatás a mi szobánkban megy, mert buba is kilenckor megy aludni és neki kell a csend nyugi az elalváshoz, julka meg még szopik, meg ha neme lég álmos, akkor bulizik. mivel mindenfelé pörög forog elalvás közben és után, most az ágyunk és a szekrény közötti keskeny területen két paplanon fekve altatom el, és ott várja, míg már alva átvisszük az ágyába. kéthetente kb egyszer kel enni, kivéve ha kánikula, ld fenn. hét és nyolc között kel mostanában mindkét gyerek általában, van hogy korábban és később.
Nagymozgás: mindent csinál, és mindent hét hónapos kora után nem sokkal. nagyon beindult. felült, másnap térdelt, harmadnap állt, már tesz kapaszkodva egy két lépést a kanapé mellett, közben tökéletesítette a mászást, most alapvetően mászik, néha még kúszik, és ideje nagy részét valamire felkapaszkodással tölti, vagy kapaszkodva álldigálással, néha egy két lépés. mindent tudni látni fogni akar, mindenben részes szeretne lenni, főleg abban, amiben a bátyja benne van, nopláne ha a bátyja és az apja egyszerre, az a csúcs.
Finommozgás: egyre ügyesebben csippent, fog, egyik kézből másikba áttesz, szájba betesz. a kétujjas csippentés még nincs meg, de hárommal már egész jó.
Szellemi fejlődés: okosnak tűnik. nagyon nagyon kitartó gyerek, komoly akarattal és ehhez szükséges akaraterővel. ő amit akar, azt addig gyakorolja, amíg sikerül, tök más, mint benedek. buba utálja a kudarcot, ezen sokat dolgozunk, hogy az újrapróbálás jó, ismétlés a tudás anyja, így tanulunk stb, julkának ezt nem kell mondani, ő gyakorol magától, és megtalálja a megoldást általában,. csak akkor kér segítséget, amikor valami nagyon nem megy, pl úgy beszorul a szék alá, hogy nem tud kifarolni (tolatni még nem tud egyáltalán, csak megfordulva, de arra nincs hely a szék alatt), vagy ha a játékosdoboza nincsen nyitva és valami onnan kell neki, vagy buba elveszi tőle azt, amivel játszik (gyakori). magától tanult meg kimászni a teraszra és vissza, cca két hónappal benedek előtt, felült, feltérdelt, felállt. rettenetesen inspirálja a testvére, ez látszik. egyáltalán nem érdeklik a könyvek, ebben is tök más, mint buba, nézegetni szereti őket, meg enni a papírt (paprí és drót a kedvenc), de nem kötik le a mesék, nem úgy, mint bubát, akinek ekkortájt mér lehetett komolyan olvasni, kb tíz percet, sőt úgy emlékszem, az állathangokkal is egész jóban volt már. julka imádja a vizet, nem zavarja, ha vizes lesz az arca (erre most külön figyeltünk, bubának mindig óvatoskodtunk, h ne legyen vizes, és még mindig van ezzel gond, bár a kétszer egy hét úszótábor szuper volt és új távlatokat nyitott). egész jól tájékozódik a lakásban, tegnapelőtt hazajöttünk este, leraktam, és trappolva indult négykézláb a fürdőszobába, kapaszkodott fel a kádra, teraszra is célzatosan a medence felé indul pl. tm, buba én stabilan felismer, sztem tm mamáját is, a többi nagyszülőt nem látja annyit, hogy tuti felismerje őket. most épp nincs szeparációs szorongás, meg idegenektől félelem, de még én vagyok a safe harbour. tegnap töltött először két teljes alvást a nagyiéknál, reggel vittem tíz körül és hat után jött haza, jól bírta. felkészül: éjszaka.
Kommunikáció: sikításokkal, torokból orrból röfogéssel , babababab, hangokkal operál, ma hallottam először a mamm szót, néha becsúszik egy ke. mivel elég jól kifejezi magát ezekkel plusz sok mindent megold egyedül, nem nagyon van igénye úgy látom még a többi gőgicsélésre, buba ekkoriban már többféle dolgot tudott. benedekkel is kommunikál, buba szokta nevettetni, és akkor julka visongva röhög, ezt szokta kezdeményezni, hogy buba csinálja, néz rá, dumál sikít neki.
Testvérek: mióta buba "megszejette jujkit", azóta sokkal sokkal jobb. buba még most is üti néha, továbbra is akkor ha frusztrált, de sokkal kevésbé, néha a játék hevesebb, mint azt julka igénylené, de az már játék, erősebben fekszik rá, vagy húzza, mint zsákmány, de a zsákmány a maga hét és fél kilójával nehéz már ahhoz, hoyg egy karjánál elcibálják pl. julka imádja bubát, nézi, ha a bátyja hozzászól, pláne játszanak, szórakoztatja, akkor nagyon örül. buba is élvezi, hogy már van interakció, mindenkinek elmeséli, hogy mi mindet tud már julka, aki az ő kistestvére, meg is mutatja mindenkinek. kezd már az is előjönni, hogy elveszi julkától a játékot, erre a pici sír,nem érti, miért, de tanítjuk, hogy kérje el és adjon cserébe mást. cukik együtt nagyon.
Buba
Buba egyre okosabb ügyesebb, a mozgása is nagyon sokat fejlődött, részben a kiropraktor, részben az ovi, részben az úszás miatt. volt kétszer egyhetes félnapos (ebéd előtt mentünk érte, 8-12) napközis úszótáborban a dagályon, és voltunk négyszer strandon is, amit konkrétan mér lehet vele élvezni, eltekintve attól, hogy százszor kell vizizsiráfosat játszani, de ügyesen kialakítottam, hogy a vizizsiráf a vízben lebeg és húzni kell, mint zsákmányt, szóval ez se rossz, bár közben én vagyok egy egész csorda növényevő hangja, de legalább lebegek, nagyon megszerette a vizet, karúszóban ügyesen lebeg, hajtja magát és élvezi, a sodrós medencében egyedül is sodortatja magát, az arcát beteszi a vízbe és bugyborékol (ezt az úszótábornak köszönjük, méghozzá nagyon), de a fröcskölős cuccokat még nem szereti, viszont nem sír, ha én fröcskölöm le, pl mert így vizezem be a haját. elég magabiztosan számol nagyon sokáig, többszázig, érti, hogy kilencvenkilenc után újabb százas jön és egy, a mínusz még nem teljesen megy, de elfogadta és egyszer már mondta, hogy a mínusz hat kevesebb, mint a mínusz öt, valamint scarebble szerű játékban leírta, hogy teve meg apa, (t e volt lent, erre mondta, hogy mint a teve , kérdeztem milyen betű van még ebben, mondta, hogy ve betű, és kapott v meg e t, és lerakta, az apában mondta hogy van a meg pa betű, és azokat is lerakta, bár először aap lett) és segítséggel leírja, hogy bocs (mikor nem hajlandó hangosan bocsánatot kérni, és bocsánat táblát írunk, amit utána felmutat, julkának is, aki nem tud olvasni, viszont örül, bármit mutat neki benedek) tök komoly dolgokról lehet vele beszélgetni, következtetéseket tesz, egészen meglepően okosakat (még olyan kisfiú, de gondolom négyévesen ez a szint, és mivel még cukipicibabuci, meglepő a szájából, amúgy már nem is olyna cukipicibabuci, ezen a nyáron megfiúsodott), képes nézni és megérteni a műugrás szabályait, tud unózni, okosan, használja a színválasztót és megver engem rendszeresen (néha nem a nekem legkedvezőbb lapot rakom, meg nyílt kártyákkal játszunk, de nagyon keveset kell neki segíteni), kezd valami halvány időfogalma lenni (napok hónapok hogyan követik egymást, tudja a neveiket, meg a sorrendet, de lassan kezdi felfogni), de azért még azt nem érti, hogy mennyit alszik egy éjszaka, délután már nagyon ritkán alszik, de mindig van csendespihenő, sokat foglalkoztatja most a halál, mert volt sajnos néhány, felfogta, hogy az szomorú, mert először tetszett neki, újdonság, lehet rá számítani, ha igazán komolyan kell, már tök ügyes, nálam a kulcsszó a bízhatok abban, hogy ezt meg azt csinálod? miután elmagyaráztam neki, hogy miért kellene azt, ha kimondja, hogy bízhatsz, akkor mindig megcsinálja, ottmarad, vigyáz a húgára, kedves stb. tegnap pl csúnyán beütöttem a lábujjam a strandon, nm volt biztos, hogy nem tört e el, is-sel voltunk hárman, és mondtam bubának, hogy most gáz van és ezt meg azt fogjuk csinálni és fontos hogy ő kedves és cuki legyen és ne rosszalkodjon és így is tett. iszonyat monotontűrése és igénye van, filmet zenét ezerszer meg tud hallgatni, esti mesét nagyon sokszor ugyanazt kér, mivel tm mostanában a mesélő, mert én julkát altatom, ő nagyon unja, nehézkes a váltás, de az apg hála égnek eltűnt, átnyergeltünk hosszabb, nagyobbaknak való mesékre. zenéből gryllus, kárász eszter, nagy néha palya bea. órákig tudnék írni, de fáj a lábam (lábujj), meg a kezem, szóval mesémet mára abbahagyom.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése